Üdvözöljük Kedves Látogató! [ Regisztráció | Bejelentkezésrss  |  tw

Hévíz – gyógytó, tófürdő, gyógyturizmus

| Nyugat-Dunántúl | 2012-07-28

Hévízi Gyógytó

 

A világon is egyedülálló Hévízi Gyógyfürdő

Hévíz története a római korba nyúlik vissza. A tó alján talált régi pénzérmék, valamint a tó mellett föllelt márvány oltárkő bizonyítja, hogy már az ókori rómaiak is ismerték a terület gyógyító hatását. A ma is látható II–III. századi emléket Jupiter istennek állították.

A fürdőtelep kialakítása már I. Festetics György nevéhez fűződik. A család birtokába került terület értékét fölismerve céltudatosan fürdőhely kialakításába kezdett. A II. világháború után Hévizszentandrás és Egregy községek egyesítéséből létrejött település éppen húsz éve kapott városi rangot.

Az 1700-as évek végén Festetics György már fürdőházat épített a Hévízi-gyógytóra. Európa legnagyobb melegvizes gyógytója természetes tőzegmedre miatt a világon is egyedülálló. Általában vulkanikus területen alakulnak ki meleg gyógytavak, míg itt tőzeges a tó feneke.

A hévíziek rendkívül nagy becsben tartják a tavat, amely kitűnő állapotban található meg. A véderdő közepén elfekvő tó kristálytiszta vizét varázslatos páraréteg fedi. A Zala megyében található város címerében megtalálható színpompás indiai vörös tündérrózsa (tavirózsa) pedig, az egész tó felületén megtalálható. Ezt a növényt még az 1900-as évek elején honosította meg a tóban egy akadémiai tanár, Lovassy Sándor.

Hévízi gyógyturizmus:

A Keszthelytől mindössze 6 km távolságra található Hévíz ereje a turizmusa: csak a főváros, Budapest előzi meg a magyar települések között az itt eltöltött vendégéjszakák számát tekintve. Mivel a fürdőváros már bő kétszáz éves hagyományokkal rendelkezik a vendéglátásban, így kitűnő pihenési és rekreációs központ, melyet évente több százezren látogatnak meg.

A hévízi kénes víz ivókúraként is használható: ha legalább három héten át napi egy litert fogyasztunk a különleges gyógyvízből, akkor különböző gyomor- és bélpanaszok enyhülését, sőt megszűnését tapasztalhatjuk majd. Remek lehetőség a gyógyszeres kezelések kiváltására is néhány esetben, mivel természetes gyomorsavcsökkentő hatással rendelkezik, de székrekedésre és aranyér esetén is sikerrel alkalmazzák. A gyógyító erejű hévíz viszont csak a helyszínen fogyasztható: hiába is palackoznák, mivel a benne lévő radon pár napon belül elbomlana a vízből.

Hévízi látnivalók és nevezetességek:

A védett lápterület és véderdő mellett gyönyörű sétányok és sétálóutcák biztosítják a lelki felüdülést, de régi és új templomok is megtekinthetők a vidéken. Az 1998-ban felavatott héttornyú római katolikus templom mellett több másik, köztük egy XIII. századi templom is meglátogatható. A szoborpark, a város Pantheonja, a római katona sírja és a történelmi villák meglátogatásával szellemi frissességünket és egészségünket is szolgálhatjuk. Néhány látnivaló és nevezetesség a teljesség igénye nélkül:

  • Hévízi-tó és a Szent András Reumakórház
  • Dr. Schulhof Vilmos sétány (a tó főbejáratához vezető fürdősétány)
  • Véderdő: Véderő és park (láperdő jellegű gyógypark)
  • Egregyi borvidék, borospincék (egregyi városrész)
  • Római kori romkert
  • Halott római katona sírja
  • Szentlélek templom

Hévízen a városnéző Dotto kisvonatot használva, amely előre meghatározott útvonalon közlekedik, könnyedén tudunk közlekedni a város különböző pontjai között.

Hévíz közeli látnivalók és nevezetességek:

  • Gránit Gyógy- és Termálfürdő (Zalakaros)
  • Festetics-kastély (Keszthely)
  • Zalaszántói sztúpa (Zalaszántó)
  • Sümegi vár (Sümeg)
  • Rezi vár (Rezi)
  • Szigligeti vár (Szigliget)
  • Tapolcai-tavasbarlang és Szent György-hegy (Tapolca)
  • Kisfaludy-kilátó (Badacsony)
  • Margit-kilátó (Cserszegtomaj)
  • Szépkilátó (Balatongyörök)

 

Hévízi Tófürdő és Gyógyfürdő (Hévízi Gyógytó):

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park területéhez tartozó és a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. által kezelt Hévízi-gyógytó és vele együtt a Szent András Reumakórház, nemcsak Európában, hanem az egész világon nagy elismerésnek örvend. A természetvédelmi területté nyilvánított Hévízi-tó felszíne 4,44 hektáron terül el. A tó különlegessége a többi melegvizes tóval szemben, hogy nem sziklatalajban vagy vulkanikus eredetű helyen található, hanem egy tőzegmederben. Különlegességét növeli még az a páratlan természeti látvány, ami az odalátogatót fogadja: a park közepén elhelyezkedő csillogó víz, a vízfelszínt borító páraréteg és az indiai vörös tündérrózsa hosszúvirágú alfaja, amely az egész tóban mindenhol fellelhető.

A gyógytó forrásbarlangjából minden percben 30-40 ezer liter, közel 40 °C-os víz áramlik a tóba. Az Amphora-forrásteremből két különböző hőmérsékletű víz: a keleti oldalon 26,3 °C-os (10%), míg a nyugati oldalon 41 °C-os (90%) tör fel, melynek keveredéséből létrejövő gyógyvízből, a meleg ér kora 10-12 ezer éves. Nyáron a tó vízének hőfoka 33-35 °C, de nagyon meleg napokon elérheti a 36-38 °C-ot is. Ősszel és télen a hőmérséklet alacsonyabb, mintegy 24-26 °C körül mozog.

A dolomit adja a gyulladásgátló kalciumot és az idegcsillapító magnéziumot, a mészkőből származik az értágító szénsav és a karbonáttól lesz bársonyos a bőr.

A kalciumot, magnéziumot, ként és enyhén radont tartalmazó gyógyvíz rendkívül jól alkalmazható reumatikus megbetegedések kezelésére.

Hévízi Tófürdő és Gyógytó általános információk:

  • Napi belépőjegy árak, 2012: 2.500 Ft (3 órás), 2.800 Ft (4 órás), 3.800 Ft (egész napos), +1.500 Ft (wellness kiegészítés)
  • Nyitvatartási idő: 8:00-19:30
  • Megjegyzés: a fürdési idő és a wellness használat vége a zárás előtt fél órával fejeződik be.
  • GPS koordináták: 46° 47′ 14.2″ N, 17° 11′ 21.4″ E
  • Cím: 8380 Hévíz, Dr. Schulhof Vilmos sétány 1.
  • Telefon: 06 83 342 830
  • Weboldal: www.spaheviz.hu

Hévízi SZÉP Kártya elfogadóhelyek a teljesség igénye nélkül:

Hévízi képgaléria:

 

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 4.0/5 (1 vote cast)
Hévíz - gyógytó, tófürdő, gyógyturizmus, 4.0 out of 5 based on 1 rating

      

Print Friendly

Szponzorált hirdetések

Az űrlap használatával szóljon hozzá!

Legújabb blog bejegyzések

Bejegyzések értékelése

    No results.

Hirdetések értékelése

Szponzorált hirdetések

kép szöveg