SZÉP Kártya szolgáltatásai és alszámlái
Támogatott szolgáltatások a SZÉP Kártya rendszerében
Bár már elég régóta bevezetésre került a béren kívüli juttatások (cafeteria) rendszerében az Üdülési csekket leváltani hivatott Széchenyi Pihenő Kártya, rövidebb nevén a SZÉP Kártya, de még mindig nagyon sok SZÉP Kártya elfogadóhelynek jelentkező igénylő nincs tisztában vele, hogy melyek is azok a szolgáltatások és tevékenységi körök, amik a jogszabályokban is előírt feltételeknek megfelelnek. Összeállításunk elsősorban az igénylők számára lesz igazán hasznos (mivel TEÁOR számok szerint vannak felsorolva a támogatott tevékenységek), de a kártyabirtokosok is jobban át tudják ez alapján majd tekinteni, külön alszámlákra (szálláshely, vendéglátás, szabadidő) bontva, hogy melyek is azok a szolgáltatások, amiket a SZÉP Kártya rendszere valójában támogat.
Korábbi cikkünkben a horgászat körüli tévedést tisztáztuk, ugyan is nagyon sok SZÉP Kártya elfogadóhely (horgászbolt és horgásztó), egyszerű figyelmetlenségből, tévesen csatlakozott az új cafeteria elem, a Széchenyi Pihenő Kártya rendszeréhez, és igényelte azon belül a szabadidő alszámla kezelését.
Minek a rövidítése a TEÁOR?
A TEÁOR, az alábbi kifejezés rövidítését takarja: Tevékenységek Egységes Ágazati Osztályozási Rendszere
2008. január 1-jétől a TEÁOR’08-at alkalmazzák a gazdasági egységek főtevékenységének meghatározására, a gazdasági és társadalmi mutatók számításánál, valamint a statisztikai adatok publikálásánál.
A SZÉP Kártya kibocsátásáról és elfogadásáról szóló kormányrendelet szerint:
A SZÉP Kártyát készpénzfelvételre nem lehet használni, és kizárólag a kormányrendeletben meghatározott szolgáltatások ellenértékét lehet vele kifizetni. A cél szerinti felhasználás ellenőrzése elektronikus, vagyis nem kell külön számlát kérni a fizetéskor. A Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP Kártya) a kibocsátástól számítva öt évig érvényes, és a számlára utalt összeget maximum az utalást követő év végéig lehet felhasználni.
A kormányrendelet meghatározza, hogy a SZÉP Kártya a munkáltatóknak és a munkavállalóknak sem kerülhet semmibe (a társkártyáért, vagy az elvesztett kártya pótlásáért lehet maximum 1500 forintos díjat felszámolni), de az elfogadóhelyek esetében sem lehet 1,5 százaléknál magasabb jutalékot kérni.
A kormányrendelet az alábbiak szerint engedi a kártyán levő juttatások felhasználását:
Szálláshely alszámla
- aa) szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR’08 55.10., 55.20., 55.30., 55.90.)
- ab) belföldi utazásszervezés (TEÁOR’08 79.12.-bol belföldi előre összeállított utazási csomagok értékesítése)
Vendéglátás alszámla
- ba) éttermi és mozgó vendéglátás (TEÁOR’08 56.10.)
- bb) egyéb vendéglátás (TEÁOR’08 56.29.)
- bc) szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR’08 55.10., 55.20., 55.30., 55.90.)
Szabadidő alszámla
- ca) egyéb humán-egészségügyi ellátás (TEÁOR’08 86.90.)
- cb) előadó-művészet (TEÁOR’08 90.01.)
- cc) múzeumi tevékenység (TEÁOR’08 91.02.)
- cd) növény-, állatkert és természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR’08 91.04.)
- ce) vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység (TEÁOR’08 93.21.)
- cf) máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR’08 93.29.)
- cg) fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR’08 96.04.)
- ch) testedzési szolgáltatás (TEÁOR’08 93.13)
- ci) egyéb sporttevékenység (TEÁOR’08 93.19-bol verseny- és lovaglóistállók tevékenysége)
- cj) belvízi személyszállítás (TEÁOR’08 50.30.)
- ck) egyéb foglalás (TEÁOR’08 79.90-bol-bol az idegenvezetés)
- cl) szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR’08 55.10., 55.20., 55.30., 55.90.)
A kormányrendeletben rögzített tevékenységi körök TEÁOR’08 számok és alszámlák alapján:
a) a SZJA törvény 71. § (1) bekezdés c) pont ca) alpontja szerinti szálláshely alszámla terhére:
aa) szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR’08 55.10., 55.20., 55.30., 55.90.)
5510 – Szállodai szolgáltatás
- Panzió szolgáltatás (551002)
- Szállodai szolgáltatás m.n.s. (551001)
Ebbe a szakágazatba tartozik az elsősorban rövid időtartamú tartózkodás céljára, tipikusan napi vagy heti időtartamra a látogatók számára nyújtott szálláshely-szolgáltatás. Idetartoznak a bútorozott, néhány esetben teakonyhával felszerelt vendégszobák és lakosztályok. A vendégek részére további szolgáltatások nyújthatók: pl. étel- és italszolgáltatás, parkolás, mosoda, uszoda, edzőterem, pihenési, szórakozási szabadidős lehetőségek, konferencia- és rendezvénylétesítmények.
Ebbe a szakágazatba tartozó szálláshelyek:
- szálloda
- üdülőszálloda
- apartmanszálloda
- motel
- gyógyszálloda
- konferenciaszálloda
- kaszinószálloda
- motorhotel
- panzió
Nem ebbe a szakágazatba tartozik:
ház, illetve bútorozott vagy bútorozatlan lakások vagy apartmanok bérbeadása tartós használatra, jellegzetesen havi vagy éves időtartamra, lásd:. 68.
5520 – Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás
- Falusi szállásadás (552005)
- Fizetővendéglátás (552002)
- Gyermeküdültetés (nem utazási csomagként) (552004)
- Ifjúsági-, turistaszállás-szolgáltatás (552001)
- Nyaralóházi szolgáltatás (552003)
Ebbe a szakágazatba tartozik a jellemzően napi vagy heti, elsősorban rövid időtartamú tartózkodás céljára nyújtott szálláshely-szolgáltatás. Az önálló férőhelyekben bútorozott szobák állnak rendelkezésre, vagy nappalival/étkezővel, hálószobával, illetve főzési lehetőséggel vagy teljesen felszerelt konyhával rendelkeznek. Ezek a szálláshelyek különböző formában működhetnek. Lehetnek apartmanok, többszintes épületben vagy épületcsoportban levő lakások, egyszintes bungalók, nyaralóházak, falusi házak, faházak. Egyáltalán nem vagy minimális kiegészítő szolgáltatásokat nyújtanak.
Ebbe a szakágazatba tartozó szálláshelyek:
- gyermeküdülő, egyéb üdülőház
- vendégház és bungaló
- falusi ház és faház háztartási szolgáltatások nélkül
- ifjúsági szálló
- turistaszálló, hegyi menedékhely
- menedékhely, szabadtéri terület biztosítása sátrak, hálózsákok elhelyezésére
Nem ebbe a szakágazatba tartozik:
a rövid időtartamú szálláshely-szolgáltatás napi takarítással, ágyneműcserével, étel- és italszolgáltatással lásd: 5510a házak, illetve bútorozott vagy bútorozatlan lakások vagy apartmanok bérbeadása tartós használatra , jellemzően havi vagy éves időtartamra lásd: 68.
5530 – Kempingszolgáltatás
- Kempingszolgáltatás (553001)
Ebbe a szakágazatba tartozik:
- a rövid időtartamú tartózkodás céljából érkező látogatók számára kempingben, kamionparkban, üdülési járműparkban, horgász- és vadásztáborban nyújtott szálláshely-szolgáltatás
- a kemping a járművek részére hely és elhelyezés biztosítása
- menedék vagy táborhely biztosítása sátrakhoz vagy hálózsákokhoz
Nem ebbe a szakágazatba tartozik:
hegyi menedékhely, faház, ifjúsági szálló lásd:. 5520
5590 – Egyéb szálláshely-szolgáltatás
- Diákszálló üzemeltetése (559002)
- Egyéb kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás (559001)
- Kollégium üzemeltetése (559004)
- Munkásszálló üzemeltetése (559003)
Ebbe a szakágazatba tartozik az átmeneti vagy hosszabb időtartamú szálláshely-szolgáltatás egyágyas vagy többágyas szobákban vagy diákszállókon, diákok, (szezonális) vendégmunkások és egyéb személyek részére.
Ebbe a szakágazatba tartozó szálláshelyek:
- diákszálló
- kollégium
- munkásszálló
- családi panzió, szoba bérbeadása
- vasúti hálókocsi
ab) belföldi utazásszervezés (TEÁOR’08 79.12.-ből belföldi előre összeállított utazási csomagok értékesítése)
7912 – Utazásszervezés
- Utazási ügynöki tevékenység (791202)
- Utazásszervezés m.n.s. (791201)
Ebbe a szakágazatba tartozik:
- az utazásszervezői tevékenységet, az utak (csomagok) szervezését és összeállítását, amelyet utazásközvetítők vagy közvetlenül az utazásszervezők értékesítenek. Az utak (csomagok) a következők valamelyikét vagy mindegyikét tartalmazzák:
- személyszállítás
- szálláshely-szolgáltatás
- étkeztetés
- múzeumok, történelmi és kulturális helyek, színházi, zenei vagy sportesemények látogatása stb.
b) a SZJA törvény 71. § (1) bekezdés c) pont cb) alpontja szerinti vendéglátás alszámla terhére:
ba) éttermi és mozgó vendéglátás (TEÁOR’08 56.10.)
5610 – Éttermi, mozgó vendéglátás
- Egyéb üzlethez nem kötött vendéglátás (561004)
- Éttermi, cukrászdai szolgáltatás (561001)
- Falatozó (büfé), hidegkonyhás büfé szolgáltatás (561006)
- Falatozó (büfé), melegkonyhás büfé (561005)
- Palacsinta-, lángos-, pizzasütés (561003)
- Pecsenye és más húsalapú készítmény sütése (561002)
- Sörözői vendéglátás (melegkonyhás) (561007)
Ez a szakágazat magában foglalja a fogyasztók kiszolgálását étellel úgy, hogy felszolgálják nekik, mialatt ők ülnek, vagy a fogyasztók kiszolgálják saját magukat a kitett ételekből (svédasztal), vagy elfogyasztják a kész ételt az adott helyiségben, vagy elviszik onnan, vagy akár kiszállíttatják. Idetartozik még az ételek elkészítése és felszolgálása azonnali közvetlen fogyasztásra motoros vagy nem motoros járműből, vagy élelmiszer-szállító kocsiból.
Ebbe a szakágazatba tartozó szolgáltatás helye:
- az étterem
- az önkiszolgáló étterem
- a gyorsétterem
- a pizzaszállító
- az előre elkészített és csomagolt ételek elfogyasztására alkalmas étkezőhely
- a fagylaltos kocsi
- a mozgó élelmiszer-szállító
- az ételkészítő piaci bódé
- a közlekedési eszközben működő étterem, bár, ha elkülönült egységként üzemel
Nem ebbe a szakágazatba tartozik:
az ételek kiskereskedelmi értékesítése automatán keresztül , lásd: 4799a koncesszióval működő kedvezményes étkeztetés (közétkeztetés), lásd: 5629
bb) egyéb vendéglátás (TEÁOR’08 56.29.)
5629 – Egyéb vendéglátás
- Közétkeztetés (562903)
- Munkahelyi étkeztetés (562901)
- Nem melegkonyhás munkahelyi büfé, kantin (562902)
Ebbe a szakágazatba tartozik a konyhaüzem ételszolgáltatása, azaz a fogyasztóval kötött szerződéses megegyezésen alapuló ételszolgáltatás, meghatározott időszakban.
Idetartozik még a koncesszióval működő kedvezményes étkeztetés sport- és hasonló létesítményekben. Az ételt többnyire központi egységben készítik.
Ebbe a szakágazatba tartozik:
- az ételszállítás (pl. közlekedési vállalkozások részére)
- koncessziós ételszolgáltatás a sport- és hasonló létesítményekben
- üzemi étkezdék, menzák, kantinok és kávézók üzemeltetése koncesszióval (pl. üzemben, irodában, kórházban vagy iskolában)
Nem ebbe a szakágazatba tartozik:
a romlandó áruk feldolgozása viszonteladásra, lásd: 1089a romlandó áruk kiskereskedelmi értékesítése, lásd: 47-es
bc) szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR’08 55.10., 55.20., 55.30., 55.90.)
Az aa) pontban részletezve.
c) a SZJA törvény 71. § (1) bekezdés c) pont cc) alpontja szerinti szabadidő alszámla terhére:
ca) egyéb humán-egészségügyi ellátás (TEÁOR’08 86.90.)
8690 – Egyéb humán-egészségügyi ellátás
- Ápolói szolgáltatás (869004)
- Egyéb egészségügyi tevékenység (kivéve: orvosok, fogorvosok) (869001)
- Gyógyszerész (nem saját gyógyszertárban) (869002)
- Szabad foglalkozású egészségügyi tevékenység egyéb humánegészségügyi ellátásban (kivéve: orvosok, fogorvosok) (869003)
- Természetgyógyászati ellátás (869005)
Ebbe a szakágazatba tartozik a kórházak, az orvosok és a fogorvosok tevékenységén kívüli humán-egészségügyi ellátás:
- az ápolói, szülésznői, a fizioterápiás és egyéb egészségügyi szakellátás, a látásvizsgálat (optometria), a hidroterápia, az orvosi gyógymasszázs, a munkaterápia, a beszédterápia, a csontkovácsolás, a homeopátiás kezelés, a hátgerincmasszázs, az akupunktúra stb. területén
Ezek a tevékenységek végezhetőek egészségügyi intézményben, vállalatokhoz, iskolákhoz, idősek otthonaihoz, érdekvédelmi és önsegélyző szervezetekhez tartozó rendelőkben, valamint a kórházakon kívül bentlakásos egészségügyi intézményekben csakúgy, mint saját rendelőben, a betegek otthonában vagy bárhol. Ezek a tevékenységek nem foglalnak magukban orvosi gyógykezelést.
Ebbe a szakágazatba tartozik még:
- a fogászati szakdolgozók, mint pl. a fogászati terapeuták, az iskolafogászati nővérek és a szájhigiénikusok tevékenysége, akik a fogorvostól külön, de időszakos felügyelete alatt dolgoznak
- az olyan orvosi laboratóriumok tevékenysége, mint:
- röntgenlaboratóriumok és más képalkotó diagnosztikai központok
- vér-, vizeletvizsgálati laboratóriumok
- a vérellátó központok, a spermabankok, a transzplantációs központok stb. Tevékenysége
- a betegek mentőszolgálattal szállítása bármilyen szállítási módon, beleértve a légi szállítást is; ezt a szolgáltatást általában egészségügyi vészhelyzet esetén biztosítják.
Nem ebbe a szakágazatba tartozik:
a műfogak, a műfogsorok és a fogpótló eszközök vagy készülékek gyártása fogtechnikai laboratóriumokban, lásd: 3250az életmentő műszerek és egészségügyi személyzet nélküli betegszállítás, lásd: 49, 50 és 51a nem gyógyászati célú laboratóriumi vizsgálat, tesztelés, lásd: 7120élelmiszer-higiéniai tesztelések, vizsgálatok, lásd: 7120a kórházak tevékenysége, lásd: 8610az orvosok és a fogorvosok tevékenység, lásd: 862ápolói szolgáltatás, lásd: 8710
cb) előadó-művészet (TEÁOR’08 90.01.)
9001 – Előadó-művészet
- Amatőr előadóművész tevékenység (900104)
- Cirkuszi előadás (900108)
- Egyéb színpadi szórakoztatás (900107)
- Előadó-művészeti tevékenység (prózai) (900101)
- Előadó-művészeti tevékenység (zenei) (900102)
- Konferanszié, műsorvezetés (900109)
- Népzenei, magyarnóta-énekesi előadóművészet (900105)
- Statisztálás (900106)
- Zene- és táncművészeti tevékenység (900103)
Ebbe a szakágazatba tartozik:
- az élő színházi, koncert-, opera- vagy táncművek és egyéb színpadi alkotások bemutatása:
- művészcsoportok, cirkuszok vagy társulatok, zenekarok, együttesek előadói tevékenysége
- az egyéni művész (színész, táncos, zenész, szövegmondó és egyéb előadó) tevékenysége
Nem ebbe a szakágazatba tartozik:
az egyének mint magánszemélyek számára végzett olyan közvetítőtevékenység, amely általában film-, színházi és más kulturális produkcióban való alkalmazás, szerződés megszerzésére irányul, lásd: 7490a szerep közvetítői ügynöki, színházi szereposztó-ügynöki tevékenység, lásd: 7810
cc) múzeumi tevékenység (TEÁOR’08 91.02.)
9102 – Múzeumi tevékenység
- Múzeumi tevékenység (910201)
Ebbe a szakágazatba tartozik:
- mindenfajta múzeum működtetése:
- művészeti múzeum, az ékszer-, bútor-, jelmez-, kerámia-, ezüstalkotás múzeumai
- természettudományi, műszaki és technikai, történeti múzeum, ideértve a hadtörténeti stb. Múzeumot
- egyéb szakmúzeum
- szabadtéri múzeum
Nem ebbe a szakágazatba tartozik:
a kereskedelmi célú művészeti galériák tevékenysége, a műalkotások szakosodott kiskereskedelme, lásd: 4778a művészeti és múzeumi tárgyak restaurálása, lásd: 9003a könyvtári, levéltári tevékenység, lásd: 9101
cd) növény-, állatkert és természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR’08 91.04.)
9104 – Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése
- Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése (910401)
Ebbe a szakágazatba tartozik:
- a növény- és állatkert működtetése, beleértve a az állatóvodát
- a természetvédelmi területek működtetése, beleértve a vadvédelmet stb.
Nem ebbe a szakágazatba tartozik:
parkosítás, zöldterület-kezelés, lásd: 8130sporthorgászat és vadászat céljára fenntartott területek működtetése, lásd: 9319
ce) vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység (TEÁOR’08 93.21.)
9321 – Vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység
- Vándor vidámparki szolgáltatás (932102)
- Vásári, vidámparki szórakoztatás (932101)
Ebbe a szakágazatba tartozik a vidámparkok, témaparkok tevékenysége. Idetartozik a különböző szórakoztató eszközök működtetése, mint csúszda, vízi csúszda, vidámparki eszközök, piknikterületek üzemeltetése, játékok, bemutatók, tematikus kiállítások szervezése.
cf) máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR’08 93.29.)
9329 – Mns egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység
- Falusi élethez, környezethez és munkakultúrához kapcsolódó hagyományok, tevékenységek bemutatása 136/2007. (VI. 13.) Kormányrendelet; Egyéni vállalkozói igazolvánnyal nem végezhető (932905)
- Helyi gazdálkodási módok, termelési szokások bemutatása 136/2007. (VI. 13.) Kormányrendelet; Egyéni vállalkozói igazolvánnyal nem végezhető (932906)
- Játékautomata-üzemeltetés (nem pénznyerő) (932902)
- Máshova nem sorolható, egyéb szabadidős tevékenység (nem egyesületi keretek között vagy nem nonprofit szervezésben) (932901)
- Strandfürdő szolgáltatás (932903)
- Táncrendezvény szolgáltatás (932904)
Ebbe a szakágazatba tartozik az egyéb máshova nem sorolt szórakoztatás és szabadidős tevékenység (kivéve a vásári és vidámparki szórakoztatást):
- az érmés játékok, játékautomaták üzemeltetése
- a szabadidőpark tevékenysége (szálláshely nélkül)
- a szabadidős közlekedési eszközökhöz kapcsolódó létesítmények üzemeltetése (pl. Sporthajókikötő)
- a sípályák üzemeltetése
- a pihenést, szabadidőt szolgáló eszközök kölcsönzése a szabadidős szolgáltatás szerves részeként
- szabadidő-eltöltés jellegű vásárok, bemutatók
- a strandszolgáltatás, beleértve az ennek keretében végzett strandeszköz-kölcsönzést (pl. fürdőkabin, öltözőszekrény, nyugágy stb.)
- táncterem, diszkó működtetése
Ebbe a szakágazatba tartozik a szórakoztatást célzó élő műsorok producereinek és impresszárióinak tevékenysége is, a művészeti és sporteseményeket kivéve (létesítménnyel, vagy anélkül):
- tűzijáték, fény- és hanghatású előadás tartása
Nem ebbe a szakágazatba tartozik:
a felvonók, drótkötélpályák, sí- és drótkötél liftek üzemeltetése, lásd: 4939a halászati, horgászati célú vízi utazás, lásd: 5010, 5030szabadidőparkban, erdőben, táborhelyen rövid ideig tartózkodó látogatókat kiszolgáló kempingszolgáltatás, lásd: 5530a lakókocsi parkok, táborhelyek, szabadidőtáborok, vadász és horgász táborok, kempingek szolgáltatása, lásd: 5530a diszkók, túlnyomóan italfelszolgálással , lásd: 5630színházi, cirkuszi szolgáltatás, lásd: 9001
cg) fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR’08 96.04.)
9604 – Fizikai közérzetet javító szolgáltatás
- Frissítő, relaxáló masszázs (960401)
- Fürdő szolgáltatás (960403)
- Képesítéshez nem kötött fizikai közérzetet javító szolgáltatás (960404)
- Szoláriumkezelés (960402)
Ebbe a szakágazatba tartozik:
- törökfürdők, szaunák és gőzfürdők, szoláriumok, gyógyfürdők, fogyasztó- és karcsúsítószalonok, masszázsszalonok stb. tevékenysége
Nem ebbe a szakágazatba tartozik:
az orvosi masszázs és terápia, lásd: 8690a fitnesz- és testépítő klubok és létesítmények tevékenysége, lásd: 9313
ch) testedzési szolgáltatás (TEÁOR’08 93.13)
9313 – Testedzési szolgáltatás
- Fitneszklub, kondicionálóterem működtetése; aerobic (931302)
- Sportszolgáltatás (nem egyesületi keretek között, és nem nonprofit szervezésben) (931301)
Ebbe a szakágazatba tartozik:
- a fitnesz- és testépítő klubok és létesítmények szolgáltatása
Nem ebbe a szakágazatba tartozik:
a magántanár, -edző sportoktatása, lásd: 8551
ci) egyéb sporttevékenység (TEÁOR’08 93.19-ből verseny- és lovaglóistállók tevékenysége)
9319 – Egyéb sporttevékenység
- Sportrendezvény szervezése, lebonyolítása (931901)
Ebbe a szakágazatba tartozik:
a sportesemények rendezése, szervezése, promóciója (létesítménnyel, vagy anélkül)az egyéni vállalkozó sportemberek, atléták, bírók, zsűritagok, időmérők stb. tevékenységea sportszövetségek, szabályozó testületek tevékenységea sportesemény elősegítésével, promóciójával kapcsolatos tevékenység- a verseny- és lovaglóistállók, kennelek, garázsok, tevékenysége
a sporthorgászat és -vadászat szervezésea hegyi vezetésa sport- és szabadidős vadászattal és horgászattal kapcsolatos kiegészítő tevékenység, a kizárólag sporthorgászati, halászati terület működtetése
Az áthúzott tételek egyelőre nem elszámolhatóak!
Nem ebbe a szakágazatba tartozik:
a sporteszközök kölcsönzése, lásd: 7721a sport-, játékiskolák és tanfolyamok szolgáltatása, lásd: 8551a magántanár, -edző sportoktatása, lásd: 8551a sportklub szabadtéri vagy fedett pályás sporteseményeinek szervezése és lebonyolítása létesítményben, vagy anélkül, hivatásos vagy amatőr versenyzők részére, lásd: 9311a szabadidőpark- és strandszolgáltatás, sípályák üzemeltetése lásd: 9329
cj) belvízi személyszállítás (TEÁOR’08 50.30.)
5030 – Belvízi személyszállítás
- Belvízi személyszállítás m.n.s. (503001)
- Révközlekedés (503002)
Ebbe a szakágazatba tartozik:
- a személyszállítás folyón, csatornán, tavon és egyéb belvízi úton, a kikötőn belül is
- a kiránduló, sétahajó bérbeadása legénységgel együtt
Nem ebbe a szakágazatba tartozik:
a szabadidős, séta- és kirándulóhajók és jachtok bérbeadása legénység nélkül, lásd: 7721
ck) egyéb foglalás (TEÁOR’08 79.90-ből az idegenvezetés)
7990 – Egyéb foglalás
- Idegenvezetés (799001)
- Jegyértékesítő ügynöki tevékenység (799002)
- Külföldiszálláshely-értékesítés (nem utazási csomagban) (799004)
- Turistatájékoztatás (799003)
Ebbe a szakágazatba tartozik:
az egyéb utazással kapcsolatos szolgáltatások:közlekedés, szálláshely, étkezés, autókölcsönzés, szórakozási és sportlehetőségek stb. foglalása-
időarányos csereüdülés, üdülési jog cseréje egyértékesítés színházi, sport- és egyéb szabadidős, szórakoztatási eseményreturistasegítő szolgálatutazási információk nyújtása- idegenvezetés
utazási promóció
Az áthúzott tételek egyelőre nem elszámolhatóak!
Nem ebbe a szakágazatba tartozik:
az utazásközvetítés, utazásszervezés, lásd: 7911, 7912a rendezvények, mint találkozók, ülések, konferenciák, kongresszusok szervezése és lebonyolítása, lásd: 8230
cl) szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR’08 55.10., 55.20., 55.30., 55.90.)
Az aa) pontban részletezve.
Letölthető dokumentumok:
Néhány SZÉP Kártya elfogadóhely a teljesség igénye nélkül:
- Búbos Kemence Pizzéria és Büfé, Győr (vendéglátás)
- Kakas étterem, Győr (vendéglátás)
- Big Ben Club és Étterem, Győr (vendéglátás)
- Szieszta Hotel, Győr (szálláshely)
- Silver Thermál Panzió, Bogács (szálláshely)
- Fehér Liliom Vendégház, Hajdúszoboszló (szálláshely)
- Kaktusz Villa, Hévíz (szálláshely)
- Gerinc Műhely, Budapest (egészségügyi szolgáltatás)
Szerintem nem sokan tudják, hogy a Széchenyi Pihenőkártyának a szálláshely zsebével a szálláshelyért on-line is lehet fizetni, olyan oldalakon ahol ezt lehetővé tették.
Osmoz Pyramide https://store.thunderdoodle.co.uk/96.html Saiyan 2 And Cru L T Back 2 Tha Midskool
It’s really very complex in this full of activity life to listen news on TV, thus
I simply use the web for that reason, and take the hottest information.
Hi there I am so excited I found your blog page, I
really found you by mistake, while I was
browsing on Bing for something else, Anyhow I am here now and would
just like to say thanks a lot for a fantastic post and a all round exciting blog (I also
love the theme/design), I don’t have time to look over
it all at the minute but I have saved it and also added in your RSS
feeds, so when I have time I will be back
to read a great deal more, Please do keep up the
fantastic jo.
It’s amazing in favor of me to have a site, which is valuable in support of my know-how.
thanks admin