Üdvözöljük Kedves Látogató! [ Regisztráció | Bejelentkezésrss  |  tw

SZÉP Kártyás tapasztalatok és problémák

| SZÉP kártya | 2012-06-02

SzepKartyat.hu - SZÉP Kártya elfogadóhelyek

 

Nem túl rózsásak az elsődleges tapasztalatok a SZÉP Kártyáról!

Az új cafeteria rendszer fogadtatása vegyes volt. Sokan sajnálták a korábbi utalványok, köztük az Üdülési csekk, és étkezési jegyek elvesztését, mert nem bíztak a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP Kártya) sikerében. Az eltelt hónapok alatt aztán számok és statisztikák röpködtek, mellyel a kibocsátó bankok (OTP, MKB, K&H) a SZÉP Kártyát használó munkavállalók és az elfogadóhelyek számának növekedését kívánták bemutatni. De a valóságban milyen tapasztalatok születtek, hogyan vélekednek a munkavállalók és az elfogadóhelyek a pihenőkártyáról? A Szepkartyat.hu ennek próbált utánajárni.

A sajtóhírek szerint az első hónapokban főleg melegétel vásárlásra használták a SZÉP Kártyákat. A kártyához tartozó három alszámlára egy évben összesen 450 ezer forintot tölthet föl a munkáltató. A három alszámla azonban három külön szolgáltatástípusra váltható be: a szálláshely, vendéglátás és szabadidő (rekreáció) alszámlái közül mindháromról költhetünk a szálláshelyre, de például ebédet csak a vendéglátás alszámlájának terhére fizethetünk (erre egy évben 150 ezer forintos keretet állapítottak meg, tehát havi 12 500 forintból gazdálkodhatunk), és egészségmegőrző szolgáltatások, illetve sport és wellness tevékenységek igénybe vételére is csak a szabadidő alszámláján fönnálló összeget használhatjuk fel, évi 75 000 forintig terjedő összegig.

Mivel a vendéglátás alszámla akár a hétköznapokban is használható, nem jellemző, hogy a munkavállalók tartalékolnák ezt az összeget egy esetleges nyaralásra, sokkal népszerűbb megoldás az ebédszünetben erről fizetni az ételt. Azonban az, hogy a SZÉP Kártya a mindennapokban is használható, jót tesz magának a rendszernek, hiszen a kártyatulajdonosok nem felejtik el, hogy van egy ilyen fizetőeszköz a zsebükben, a kártyarendszer pedig, addig is tesztelhető a kisebb összegű vásárlásokkal. Ha a SZÉP Kártyát tényleg csak üdüléskor lehetne fölhasználni, könnyen lehet, hogy a népszerűsége nagyon hamar eloszlana.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a nyáron a vártnak megfelelően föllendül-e a szállásfoglalásokra használt SZÉP Kártya-forgalom, de mind a vendéglátósok, mind a kibocsátók ebben bíznak.

  • Gábor középvezető egy nemzetközi hegesztéstechnikai vállalatnál. A magyar átlag fölötti fizetése mellé havi rendszerességgel kap pénzt a SZÉP Kártyájára is. Ő elkölti a vendéglátás alszámlán lévő pénzt:

– Fizetéskiegészítésként tekintek rá. Kapunk Erzsébet-utalványt is, én ezekből veszem meg az ételt – mondja. – Nyárra is fölajánlottam egy barátomnak és a barátnőjének, hogy elvihetik a kártyámat, és lenyaralhatják, ami rajta van. Tudom, hogy ez nem szabályos, de én úgysem megyek sehová.

Gábor főleg interneten keresztül vásárol, az online ételrendelő oldalakon ugyanis sok kiszállítót találni, amelyik elfogadja a Széchenyi Pihenő Kártyát. Ehhez persze a legjobb az OTP által kibocsátott kártya, mert általában azzal lehet fizetni webes ételrendelésnél. Azt mondja, a bankkártyákhoz is használható bolti POS terminálokkal már meggyűlt a baja, az OTP rendszere néhányszor leállt, és akkor készpénzzel kellett fizetnie.

– A szabadidő alszámlát elfogadja valamelyik ruhabolt is – teszi hozzá, bár tudja, hogy ez szabálytalan, szerinte a jogszerű elfogadás biztosítása a bolt feladata, nem az övé.

  • Emese egy szépségszalonban dolgozik fodrászként. Leginkább fesztiválokra költi a SZÉP Kártyán összegyűlt pénzt:

– Mi fesztiválbelépőkre fogunk költeni – mondja a húszéves fodrász, Emese. – Valamint kipróbálom az éjszakai Vidámparkot is, úgysem voltam még soha ott. Elsőként a Zamárdiban megrendezésre kerülő Balaton Soundot vesszük célba, ahol aztán az esemény végén még néhány napot eltöltünk a Balaton partján. Aztán készülünk a nyár legnagyobb programjára, a budapesti Sziget Fesztiválra, amit semmi pénzért nem hagynánk ki.

Az általánosan tapasztalható volt a munkavállalók részéről, hogy az új cafeteria rendszer bevezetésével járó bizonytalanságok ismét felkeltették az aggódást. Sokan komoly nehézségnek nevezték, hogy az Erzsébet-utalvány (a munkavállalói szlengben Bözsike-kártya), amely egyenlőre a legnépszerűbb cafeteria elem, csak élelmiszerre váltható be. A SZÉP Kártyánál inkább az volt a kérdéses, hogy mely elfogadóhelyeken lehet fizetni vele. Szerencsére ezek száma folyamatosan nő, és a weben elérhető listákon könnyen ellenőrizhető, hogy a megcélzott helyen elfogadják-e a kártyát. Ha pedig elfogadják, akkor a három kibocsátó közül mindhárom kártyájával fizethetünk-e. Az első hónapokban több internetes fórumon azt írták, hogy kizárólag a drága helyek fogadják majd el a SZÉP Kártyát, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez nincs így: minden árkategóriából lehet elfogadóhelyre bukkanni.

Hogyan vélekednek az interneten a kommentelők a SZÉP Kártyáról?

A cikk anyagának összeállítása során elég sok ismertebb portált is áttekintettünk, és elolvastuk a hozzá fűződő kommenteket is. Sajnos, az új cafeteria elem a többségben inkább dühöt váltott ki, és nagyon kevés volt az olyan hozzászólás, amely dicsérte volna azt a kártyát, ami kimondottan a belföldi turizmus fellendítését hivatott szolgálni. Ami tény és egyben elrettentő, hogy a kommentek között egyre többen számoltak be arról, hogy rendkívül kevés még az elfogadóhely (Győr-Moson-Sopron megyében 2012. május 15-ig csupán 454 elfogadóhelyet tartottak nyilván), de a nagyobb baj az, hogy sok helyen nem fogadták el a SZÉP Kártyájukat azzal az indokkal, hogy az elfogadóhely korábban nem azzal a pénztárszolgáltatóval kötött szerződést. Mint tudjuk 2012. április közepétől a kibocsátók közötti kereszt szerződésnek köszönhetően ez az akadály elhárult, az összes elfogadóhelyen lehet már használni, minden egyes pénztárszolgáltató által kibocsátott Széchenyi Pihenő Kártyát. Valószínűnek tartjuk, hogy ez a félreértés csupán abból fakadhat, hogy az elfogadóhely a változtatásról nem lett kellőképpen tájékoztatva attól a pénzintézettől, amellyel a szerződést megkötötte.

Sajnos a megfelelő tájékoztatás a kártyabirtokosok irányába se kellőképpen megfelelő, ugyan is nagyon sokan akarják úgy használni a kártyát, hogy azt még nem is aktiválták.

Túl gyorsan lett bevezetve a SZÉP Kártya:

Az elsődleges tapasztalatokból következtetve visszatükröződik, hogy nagyon gyors volt a SZÉP Kártya bevezetése, amit nem előzött meg semmilyen tesztidőszak. A kibocsátó pénztárszolgáltatók elsődleges célja az volt, hogy minél több kártyaigénylőt és elfogadóhelyet a rendszerükhöz kössenek. Ami még igazán probléma, hogy nem tájékoztatták kellőképpen, akár videofilmekkel prezentálva az elfogadóhelyeket az új cafeteria elem használatáról, és kezeléséről.

Problémák a K&H-s SZÉP Kártyákkal:

A legtöbb problémát a K&H által kibocsátott SZÉP Kártyákkal kapcsolatban jelezték. A POS terminálok különböző hibakódokra hivatkozva nem akarják elfogadni a kártyát, és a telefonon keresztüli lehívás, se éppen zökkenőmentes. Talán az internetes felületen keresztüli használat lehetne megoldás, de mint ezt tudjuk, nem éppen a legbiztonságosabb módszer (főleg ha a WI-FI kapcsolat nincs kellőképpen jelszóval védve), és igazándiból nem is biztos, hogy például egy vendéglátóhelyen, ezt meg is tudjuk tenni. A belföldi szállodák többségében már biztosítanak vezeték nélküli (WI-FI) internetes kapcsolatot, ha esetleg van laptopunk, akkor arról könnyedén elérhetjük a kártyakibocsátó felületét, és onnan átutalhatjuk az elfogadóhely részére a szolgáltatás összegét. De mit tegyünk akkor, ha nincs nálunk laptop? Ebben az esetben általában a szálloda „felajánlja”, hogy használhassuk a számítógépüket, és azon belépve intézzük el a tranzakciót. Azzal azért legyünk tisztába, hogy ez elég nagy biztonsági kockázattal jár, ugyan is nem győződhetünk meg arról, hogy a számítógép megfelelően van-e biztosítva az illetéktelen behatolásoktól. Ha nincs más megoldás, és mégis az ilyen fajta fizetést választjuk, akkor utána amint alkalmunk adódik, akkor cseréljük le a belépéshez szükséges jelszavunkat!

Csemegézve a portálok kommentjeiből:

A kommentekből talán kiderül, hogy miért is használják még oly kevesen a SZÉP Kártyát, és ha használják is, akkor azt többnyire miért csak ételvásárlásra, illetve ételfogyasztásra teszik meg.

  • A megélhetési gondok sokkal fontosabbak annál, mintsem 3 vagy 6000 Ft-om van a kártyámon.
  • Meg kell fizetni a dolgozókat, aztán majd eldöntik, hogy mire költenek és hol!
  • “SZÉP” ez a kártya, csak nem használható semmire. Pénzzel kellene fizetni, és nem műpénzzel.
  • Az Üdülési csekket megkapta egyösszegben az ember, erre meg havonta utalgatnak, így novemberben talán el is tudna menni az ember “nyaralni” belőle, mondjuk egy wellness szállodába hétvégére.
  • Nem a melóson múlik, hogy a kártyára kerül rá pénz vagy sem. Ha kevesen adnak béren kívüli juttatást, akkor kevesen is fogják használni.
  • Avval a SZÉP kártyával nem is fogok fizetni, amire nem tud a munkaadóm rátölteni pénzt. Ez ilyen egyszerű.
  • Ha állandóan az elfogadóhelyen a K&H-s kártyám mindenféle hibakódot dob ki, akkor hogyan tudnám használni? Érdekes az előttem lévőnek a POS terminál az OTP-s kártyáját gond nélkül elfogadta.
  • A legnagyobb baja, hogy a vele való fizetésnél lehet rettegni, vajon működik-e a POS terminál.
  • A telefonos és internetes fizetés csak kínlódás, a POS terminál meg ritka, mint a fehér holló.
  • Csak ezért nem fogok oda menni, mert ott elfogadják a SZÉP kártyát, más szempontok alapján fogok dönteni.

Szumma szummárum:

Sajnos a mai gazdasági helyzetben, és főleg a minimálbér emelésének hatására, egyre kevesebb cégnek futja a béren kívüli juttatásokra (cafeteria). Megduplázódott azoknak a munkáltatóknak a száma, akik nem adnak béren kívüli juttatást, s akik adnak, azok is a korábbinál kevesebbet szánnak erre a célra. A SZÉP Kártyák ettől függetlenül jól fogynak, és az Erzsébet-utalvány mögött a legnépszerűbb cafeteria elemnek számítanak.

Néhány SZÉP Kártya elfogadóhely a teljesség igénye nélkül:

 

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 2.8/5 (5 votes cast)
SZÉP Kártyás tapasztalatok és problémák, 2.8 out of 5 based on 5 ratings

       

Print Friendly, PDF & Email

Szponzorált hirdetések

3 hozzászólás - “SZÉP Kártyás tapasztalatok és problémák”

  1. Pálffy Mária - 2012-06-18 @ 14:03

    Teljesen friss (három nappal ezelőtti) tapasztalataim a SZÉP kártyával kapcsolatban:
    – kerékpár kölcsönzés, sétahajózás: a pénztárnál ott van a kártya embléma, de nem tudják elfogadni, mert nincs kód és megfelelő terminál;
    – vendéglő: a bejáratnál kint az embléma, de nem tudják használni a kártyát (elmondásuk szerint még nem értenek hozzá);
    – állatkert: harmadik hónapja várják a használathoz szükséges kódot.
    Két nap alatt több mint tízezer forintom (!) ment el így kp-ban, amit kártyáról fizetni tudtam volna, ha működne a rendszer. KÖSZÖNÖM SZÉP KÁRTYA!

  2. Karsainé - 2012-08-12 @ 12:51

    A kártyánkon hónapok óta csak gyűlik a pénz! 🙁 Sajnos aki egy kis faluban lakik az nem rohangál naponta étterembe, hogy levásárolja a kártyáról a pénzt! Amíg utalványt kaptunk itt helyben is letudtam vásárolni a boltban és vettem rajta olyan élelmiszereket amiből az egész családnak főztem ebédet! Ez nem segítség a szegényebb családoknak hanem ez is merénylet ellenük! Utazz be a családoddal több ezer Ft-ért valamelyik nagyobb városba ahol van kártya leolvasó (ezt előtte derítsd ki nehogy pofára ess)! Vonulj be egy étterembe enni, ahol 1 tányér kaját annyiért kapsz amennyiből otthon az egész családodnak főztél volna ebédet! Micsoda nagy segítség!
    A másik dologról: Az üdülési csekket tavaly még papír formájában utalványban kaptuk, vehettünk belőle a vasúton menetjegyet is így felutaztunk Pestre és elmentünk a vidámparkba ott is azzal fizettük a belépő árát! Most erre a Széchenyi kártyára utalták az üdülési csekk pénzünket is sajnos, mert megkérdeztem a vasútállomáson a pénztárost, hogy fizethetem-e vele a menetjegyünket és azt mondta, hogy nem! Köszönjük így biztosan nem tudunk felutazni vidékről a fővárosba vagy akárhova távolabbra mert azért 4 embernek már igen sokba kerül a menetjegye! Miért nem fordíthatjuk az utiköltségre is erről a kártyáról a pénzt? Szomorú és dühös vagyok a felhasználási idő majd lejár és akkor hova kerül a pénzünk róla? Kié lesz?

  3. A SZÉP kártya használatánál nekem is lenne észrevételem, méghozzá, hogy a SZÉP kártya meleg étel szolgáltatását ki kellene terjeszteni a hús vásárlásra is.

    Indokaim a következők lennének ezzel kapcsolatban: míg 1kg csirkét nyers állapotban meg tudnak venni 700 Ft-ért, addig megsütve ez 1.200 Ft-ba kerül a vevőknek.

    Így az alacsonyabb keresetű de SZÉP kártyával rendelkező családok is sűrűbben tudnának húst tenni az asztalra, mert jelenleg sajnos ott tartunk, hogy a hús nagyon sok családnál luxuscikknek, számít, már csak azért is, mert az elmúlt 1 évben a sertéshús ára 35%-ot a baromfi hús ára 32%-ot emelkedett.

    Csak egy közeli példát szeretnék leírni:

    Tűzoltó apuka keresetéből él egy 4 fős család, anyuka otthon van GYED-en a két kis gyermekkel. Építkeztek banki kölcsönnel, melynek törlesztő részlete havonta 100.000 Ft körül van, szinte apuka fizetését elviszi, marad a GYED a rezsire az ételre a ruhára. Apuka közalkalmazott révén kap SZÉP kártyát, amit meleg ételre levásárolhat. Lehet, hogy egy évben 1x-2x elmennek étterembe, de számukra sokkal nagyobb segítség lenne, ha megvehetnék a húst és az anyuka otthon, megfőzné a családnak és a gyerekek nem csak ritkán hétvégén ennének húst hanem minden hétvégén hús kerülne az asztalra és esetleg még hétköznap is 1x-1x.

    Ez csak egy közeli példa, de biztos vagyok benne, hogy nem mi vagyunk így ezzel egyedül és az emberekkel találkozva a piacon számtalan ilyen sorsot, tudnék leírni.

Szóljon hozzá a(z) Pálffy Mária című bejegyzéshez

*

Legújabb blog bejegyzések

Bejegyzések értékelése

    No results.

Hirdetések értékelése

    No results.

Szponzorált hirdetések

kép szöveg